,,Csaba királyfi, egy csata előttit még lazít."

Sötétek az ablakok, csendesek az utcák. Csak néhány árnyék moccan hallgatag, az út menti bokrokban.
Nem tudok aludni. A csillagokat bámulom és írom ezeket a sorokat;
Szóról-szóra, mondatról-mondatra.

Csaba királyfi jár a fejemben. Rendületlenül. Vele kelek, Róla gondolkodom munka közben és Vele fekszem. Olykor-olykor elmorzsolgatok pár könnycseppet, ha épp senki sem figyel. Jobb lenne itt hagyni mindent és leheveredni a szobája padlójára. Mint azelőtt, annyi estén át. És hinni, hogy minden rendben van.
De Csaba királyfi beteg. Nagyon beteg. És lassan elfogy. Az én ketyegőm meg lassan meghasad. Minden egyes nappal.
Nem fer ez az egész. Kurvára nem az! Hát milyen Isten verte büntetés az ilyen?
Nyugtatni próbálom magam, hogy legyőzte az alkoholt, le fogja győzni a rákot is! 
Muszáj! Muszáj ,mert látni akarom. Életem minden fontos pillanatában, mikor hátra fordulok és néz. És ott van. Mert ez az apák dolga. Ott lenni.
Már bánom, hogy évekkel ezelőtt, a szemére hánytam:
,,örülök, hogy itt vagy, de a kiesett éveket nem fogod tudni visszaadni.."
Vissza mennék az időben. Vissza és jól pofán verném magam. Nekifutásból. Lábbal.
Hát miféle hálátlan korcs az ilyen?
Megannyi pillanat jut eszembe, amik azt üvöltik, " hé, baszki! nem lehet, hogy így végződjön, nem lehet, hogy ez jutott!"
Élve boncolgat a tehetetlenség és a kétely. Nem tudom, hogy mit hoznak a holnap.
Csak annyi biztos, hogy Ő nem mutatja, hogy fél, én meg nem mutatom, hogy féltem..

Négy év telt el az utolsó bejegyzésem óta.
Azóta megjártam városokat, földeket, élményeket és érzéseket. 

Kibaszott csavargó vagyok minden értelemben.
Csavargó, aki szabadnak hitte önmagát. Övé volt a szél, mely csontokig hatolt, 

s rájuk véste jeleit. És a sár, mely nyomait óvta.
Ennyi lenne csak az Út? Ennyi és nem több?
Tájak? Helyek és emberek? Mi maradt belőlük, hm?
- néhány keserédes emlék. Pár tapasztalatból fakadó seb.
Szabadnak hittem magam. Kit nem kötnek szabályok, s rendek.
Egy kócos és szőrös valaki, aki amilyen csöndben jött, oly csöndben is megy el.

Most jó lenne, ha vége lenne. Jó lenne pihenni békésen, hat láb mélyen. De nem lehet..
Még megannyi év vár rám. Tele élménnyel. 

Még lehet jó is. 

Még fordulhat úgy is, hogy minden a helyére kerül. 

Még lehet. 

Még elmerem hinni. 

Bár úgy lenne..!

Fladnitz an der Teichalm
Ausztria
2015. XI. 3.