Az utazó egyszer eképp szólt a fűtől benőtt úthoz:
- Városról városra, lélekből lélekbe vándoroltam ezidáig. De Benned eltévedtem.Talán Te ismered a kiutat. Mondd, merre találom?
És az út így válaszolt az utazónak:
- Ha ismerném a kiutat megmutatnám, hisz a legjobbakat akarom neked. De én nem lehetek a kalauzod, így egyedül kell megtalálnod.
Az utazó elcsendesedett. Megbámulta az utat és az azt benőtt magas füveket, aztán ismét beszélt:
- Pedig úgy lenne jó, hogy megmutatod, ha már magadba hoztál.
Az út elmosolyodott, majd felelt az utazónak:
- Sajnálom, de te csak jöttél utánam, nem fogtam a kezed.
Az utazó lehajtotta fejét és halkan annyit szólt:
- Te vonzottál magadba. Nem menekülni akarok, csak nincs tovább ösvény, hisz benőtte a fű. Mások ösvényén pedig nem járhatok, az nem az én utam.
És az út nem válaszolt többet, csak mosolygott tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése