Töredék

Ébredés

Örök életet kaptam...örök magánnyal és szenvedéssel. Árnyékban élek, vérre szomjazok. Az éjszaka vonz, de mégis taszít... sivár, rideg és kietlen, ugyanakkor hátborzongatóan szép. Magam sem értem, mért csodálom...talán mert századok óta benne élek? - vagy mert sosem látom a napot? - nem tudom. Hmm....nem is emlékszem mikor láttam utoljára a napfelkeltét, hogy milyen az égbolt, mikor alkonyfényben úszik. Ez lenne az a csodálatos élet, amit teremtőmtől kaptam? - végül is, mindegy már! Itt vagyok. Felébredtem álmomból, de nem változott semmi. A világ, ugyan az a fertő maradt, mint mikor álomra tértem. Az emberek, akiknek eddig a vérét ontottam, hogy csillapítsam őrjítő szomjamat, ugyanazok maradtak. Nemzedékek születtek, nőttek fel és szenderültek jobb létre....de ugyanazok a gyarló, kicsinyes és szenvedélyeiket hajhászó teremtmények maradtak. Hmm.....végül is, nekem csak a vérük kell. A többi már nem az én problémám!